#Szentgyörgyvölgyi Péter



Juhász Péter: „A mai rendszer kizárólag a lopásról szól
 

Juhász Péter: „A mai rendszer kizárólag a lopásról szól"

Juhász Péter füvező főiskolásként került a közéletbe, végül a szülői jótanács ellenére pártpolitikusként végezte. V. kerületi önkormányzati képviselőként minden gyanús ingatlaneladásnál résen van, és ugyan röhögve mesél arról, hogy mennyire szereti megkeseríteni Rogán Antal életét, ennél nagyobb szabású terveket dédelget. Interjúnkból az is kiderül, hogy melyik volt baloldali miniszterelnököt tartja elvtelen csigának, illetve hogy mennyi pénzt kapott már az évek során pártja Soros Györgytől.

Kálmán Attila Kálmán Attila

120 milliót kapott Juhász Péter a belvárosi önkormányzat szívatására
 

120 milliót kapott Juhász Péter a belvárosi önkormányzat szívatására

78 millióért adna el a belvárosi önkormányzat egy legalább 154 millió forintot érő lakást. Juhász Péter szerint ennek az lehet az oka, hogy a vevő ügyvédi iroda vezetője sokat dolgozik a kerületnek. Igazát bizonyítandó pénzgyűjtésbe kezdett: 2 nap alatt már össze is jött 120 millió forint, de a sikerhez még ez is kevés.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Újabb botrány: Potom árért adott el a Belváros egy Deák téri ingatlant
 

Újabb botrány: Potom árért adott el a Belváros egy Deák téri ingatlant

Egy Deák téri ingatlanhoz juthatott hozzá az V. kerület ingatlaneladási ügyeit intéző ügyvédi iroda 154 millió forint helyett 78 millióért. Juhász Péter rendkívüli ülést kezdeményezett a polgármesternél, hogy kiderüljön: összejátszott-e az ügyvéd az értékbecslővel. Azt is szeretné elérni, hogy ezentúl két értékbecslés kelljen minden ingatlanértékesítéshez a Belvárosban.

hvg.hu hvg.hu

Lemondatná a Belváros alpolgármesterét Juhász Péter
 

Lemondatná a Belváros alpolgármesterét Juhász Péter

Rubovszky Csilla a Belváros alpolgármestere március óta miniszteri biztos is. Ez a két pozíció azonban a hatályos törvények szerint összeférhetetlen, ezért Juhász Péter, az Együtt politikusa levelet írt az V. kerületi polgármesternek.

hvg.hu hvg.hu

Juhász: Pártokhoz került a civilek pénze
 

Juhász: Pártokhoz került a civilek pénze

45 millió forintot osztott szét civil szervezetek között az V. kerületi önkormányzat, amiből 30 millió Juhász Péter szerint "burkolt pártfinanszírozásra" ment el. Kapott pénzt pártirodákba bejegyzett szervezet, de a személyi összefonódások sem ritkák. A fideszesek szerint ez "boszorkányüldözés", Juhász csak a politikai karrierjét építgeti a kerület kárára.

Kálmán Attila Kálmán Attila

 

"Pincékkel és mosókonyhákkal" mehet tovább a belvárosi ingatlanbiznisz

Az V. kerületi fideszesek megszavazták az új ingatlaneladást szabályozó rendeletet, amely a helyi ellenzék szerint továbbra is nyitva hagyja azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé tették a kerületben az ingatlanspekulációt. A polgármester szerint az önkormányzat főleg kiadhatatlan pincéktől szabadulna, de a belvárosi ingatlanbotrányok fényében ezt nem mindenki hitte el neki.

Kálmán Attila Kálmán Attila

 

"Vidd a kurva rácsot!" – Szokatlan performansszal tiltakoztak ma a Belvárosban

Belváros-Lipótváros Önkormányzata közel egymillió forintot költött egy trafóház elé felhúzott rácsra a Bástya utcában azért, hogy a korábban ott élő két hajléktalan férfit eltávolítsák a közeli óvoda mellől. A Város Mindenkié Csoport aktivistái performansszal tiltakoztak az "emberellenes rács" ellen és hajléktalanketrecek helyett szociális bérlakásokat követeltek.

hvg.hu hvg.hu




Nem fogadta be az ügyészség Juhász Péter feljelentését
 

Nem fogadta be az ügyészség Juhász Péter feljelentését

Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester lakásszerzése ügyében fordult az ügyészséghez az Együtt kerületi képviselője. Juhász szerint "teljesen lehetetlen indoklással és logikaellenes megállapításokkal" látta el az ügyészség az elutasító határozatot. A kerület szerint bebizonyosodott, hogy az ellenzéki politikus hazudik.

hvg.hu hvg.hu


Videó: Rendőrökkel vitetné el Rogánt Juhász Péter
 

Videó: Rendőrökkel vitetné el Rogánt Juhász Péter

Rendőrökkel vitetné el Rogán Antalt, az V. kerület volt polgármesterét és a jelenlegi belvárosi polgármestert is Juhász Péter, önkormányzati képviselő. Több százan tüntettek a belvárosi ingatlanymutyi és a korrupció ellen szerda este.

hvg.hu hvg.hu

Így ment az V. kerületi ingatlanbiznisz Juhász szerint
 

Így ment az V. kerületi ingatlanbiznisz Juhász szerint

Több tízmilliárd forintnyi ingatlant adott el jóval áron alul a Rogán Antal vezette Belváros-Lipótváros önkormányzat – mondta a Magyar Narancsnak Juhász Péter, az Együtt képviselője, aki feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az ügyészségen.

hvg.hu hvg.hu

Juhász: Jócskán áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület
 

Juhász: Jócskán áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület

A piaci ár töredékéért adott el az V. kerületi önkormányzat egy Október 6. utcai, 200 négyzetmétert éppen el nem érő üzlethelyiséget – közölte Juhász Péter. Az ellenzéki politikus szerint a környéken akár 700-800 ezer forintot is elkérnek az üzletek négyzetméteréért, itt viszont 154 ezer forintra jött ki az ár.

hvg.hu hvg.hu


Véletlenül lett felügyelőbizottsági elnök a belvárosi polgármester testvére
 

Véletlenül lett felügyelőbizottsági elnök a belvárosi polgármester testvére

Az ötödik kerületi önkormányzat zárt ülésen leváltotta hétfőn Kerényi Imrét a kerületi City Televízió felügyelőbizottságának éléről, és Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester testvérét, Szentgyörgyvölgyi Gábort ültette a helyére – írja az Index. Az önkormányzattól kedden közölték, hogy „adminisztrációs hiba” történt, új felügyelőbizottsági elnököt jelölnek.

hvg.hu hvg.hu